Meditációban

Ördögi kényszer a föld felett,
Mint dögön a röpdöső legyek,
Terjeng a modern bűzelegy,
Igába vetni szívemet.

Politika és reklámba ölt kacat,
Ez maradt a hűs völgyek alatt.
Az alkonyat már az aszfaltba szalad,
Én CéDén hallgatom a madarakat.

Mégis bennem pirkadat ébred,
Mezei virágok pillangós taván,
Rejtve egy hűs forrás oldalán.

Félve ballagok az erdő szélén,
Ott bent valahol nagyon mélyen,
Őzek és páfrányok birtokán.

Tündérek jönnek szarvasok hadán,
Rejtsük el az erdőt a napfények taván!
Titkos ösvényre, ahol csak a lesújtott jár,
Éles szirteken a szomorúság sziklafalán.

Sötét ösvényen ijesztő rémek,
Lápba süppedt iszapos lidércek:
Rejtsétek el a harmatos rétet,
Mert itt minden Istené!

Ezt tükrözi vissza szemed,
Az anyaméhből jött víz fénytörésén,
Ott mélyen a szív alatt,
Csendben suttognak a szavak,
Ahol a csepp lepereg.

Bölcsesség árasztja szét a teret,
Az élet forrása itt ébredez.
Haza jöttem, végre itthon vagyok!
Istennél eltűnnek a gondolatok.

Leborulok imát suttogva,
Mintha a fák lombja susogna.
Méhek zümmögik a szélnek,
A madarak költenek szerelmes zenéket.

Erdei lények,
Rejtsétek el a tiszta létet!
Összehúzva, mint élő magzatot,
Mely a szív alatt az emberben dobog.

Vers a szeretet bajnokságáról

Valahol a hontalanság szélén,
egy kislány cselleng az utca végén.
Édesanyja legszebb énekét dúdolja,
szavait halkan a mesékbe mormolja.

Hangját kéretlen elnyomja,
szurkolók ovációja:
Gól!, Gól! Gólcsoda.
(Ezt ontja most a média.)
Megvan a világ bajnoka!

Szemébe könnycsepp, nem is érti.
Szellőszellem jött ezt megnézni.
A könnycsepp a szellőbe veszett,
rögvest forgószél kerekedett!

Egy hete már alig ettem,
pedig csak nem rég születtem.
Ti messze innen ünneplő emberek,
én is szeretnék örülni veletek!

Jaj, ha kezembe adnátok ezt a világot,
rendeznék én egy olyan világbajnokságot,
minden nemzetnek, országnak és népnek,
ahol csak szeretetből versenyezhetnétek.

A bajnokság minden versenyága,
csapást mérne a föld egy-egy bánatára.
Világosság áradna mindenhonnan,
a gonosz is meghátrálna nyomban!

A szurkolók imája? - az egekig hatolna!
A fák ódája? - a felhőkbe susogna,
még a fű is hálás volna!
Milyen szép is volna,
milyen szép is volna ...

Világban élő nemzetek,
a szeretetért versenyezzetek!

Szállásra ballagva

El se hangzik, rejtve alszik a Magány.
Most kiáltva kiáll az út szélére,
megtalálja vétkemet.

El se hangzik, sikító szél vonaglik.
Idegen város hideg alkonya,
maga volna egy néma harsona,
mely sodor, sodor tőled tova
de hova, de hova?

El se hangzik és mégis visszhangzik,
kérdeznek téged, de úgy sem érted.
Nálad ilyenek - érdektelenek.
Hát nincs kihez bújnod?

Egy ablakon bekandikálok.
Családi fészek-fények.
Könnyet ejt szemem,
szünetet tartok - kérek.
Nem minden az értelem.

Esti fénybe, kint a szélbe,
télen a téren egyedül.
Kérdezed magad-magad,
meg se hallgat az alkonyat,
csak szalad szavad,
sietve a múltba.

Reggel új napra ébredek,
álmosan munkába bicegek.

El se hangzik a zúgó szélbe
tova érve, meg sem értve,
magam, magad, maga alkonya.
Hol vagyok, vagy csak vagyok?
...
Az út szélén szétszórva papírdarabok.

Csillagok útja

A Föld távolságát el nem veheti,
mert a vándornak kicsik léptei.

Az év a telet meleggé nem teszi,
mert az ember a hideget nem kedveli.

A csillagok útjukról le nem térnek,
mert a nemzetek más sorsot remélnek.

A nemes sem cselekedhet lezséren,
csak mert a balga nem bírja léptékkel.

A csillagok útja állandó,
meg nem változtatható.

Nemes és Balga

A balga mércéje önmaga haszna,
a nemes becsületét ennél többre tartja.

A balga példája a dicsekvők szava,
a nemes vágya a szeretet maga.

A balga az értéket kincsekben keresi,
a nemes az értéket az emberben leli.

A balga nézetét környezetéből hordja,
a nemes elvektől van vezetve, tanítva.

A balga a bőségben sem tud emberséges lenni,
a nemes ínségben is tud sokakat szeretni.

A balga azt gyűlöli ki bűnét felfedi,
a nemes vétkét gyűlöli, de vádlóját tiszteli.

A balga igyekvése kényelmes otthona,
a nemes munkája béke és harmónia.

A balga a királyt sem tudja tisztelni,
a nemes a kicsit is megtudja becsülni.

A balga életét még sokakért sem adná,
a nemes életét egyért is feláldozná.

A balga hite foltozott, egyéni,
a nemes hitét a csillagokhoz méri.

A különbség csak ennyi Nemes és Balga közt,
de a tanulság tán még ennél is több.

Két taktus közt

Alaplapra lecínezve,
impulzusok jönnek egyre.

Feldolgozom, tovább adom.
Billió herczen fut gondolatom.

Valami másról álmodnák,
de turbóra emelik a frekvenciát.

Hevülök. Hűtenek.
Üzenetet küldenek:
"Valami baj van
egy elveszett bájttal."

Im-pulzusom feldolgozom,
egy új taktussal tovább adom.

Világom felfogni nem bírom,
kissé utálatos a COM portom.

Két taktus közt aktust keresek,
titkon egy ellenállást szeretek.
(Legalább tíz óhmosat, ha lehet!)

Már útban az üzenet,
hogy restartot szenvedek.

Analógra váltsam a jelet?

Velence ráncai

A Szent Márk tér felé ballagva siratom Velencét
A művészet városa, már lassan pusztuló csoda
A falakon meg-megszólal a história
( - A méregkeverők álarcos sikolya - )

Áporodott illatok kiséretében
Napsugarak játszanak a szélben

Már másként látlak téged
Arcod ráncai is gyönyörű szépek

Bennük rajzolódnak a közös emlékek.

Utazás a munkába

Zakatolva csattog a vonat.
Ingázók közt kába a hangulat.

Reggeli csend van.

A váltók néha felhörögnek,
Az álmodókba beledöfködnek.

Már világlik a világ félhomálya.
Erőtlen, unott kábultságba,
zakatolunk a kor sodrába.

Merre vezetnek a sínek,
és hol a vége végre?
Hogy? Valamerre erre?

Valami jön szembe!
Hülyeség! ...
Bágyadtan horkol a lég.

Mégis közeledik. Hallom!
Szemem a síneken tartom.

Egyáltalán hol a vészfék?!
(Már sehol.) Százasért elcserélték.

Két angyal

Éjjel már fáradtan, álomtól bágyadtan,
jöttek hozzám az angyalok.
"Sorsod még fel nem adhatod!
Most felnyitjuk a mellkasod,
van egy rákos daganatod."

Ketten meg is operáltak,
nyoma veszett a rontásnak.
Álom volt? Nem is tudhatom,
még meghálalni sem tudom.
A fény legyen kalauzom!

Soha ne múljon el

Meglesem arcod édes mosolyát,
beszívom hajad lágy fuvallatát.
Szemem szemeddel fogócskát játszik,
belsőm remeg az égben cikázik.

Hangod minden rezzenése enyém,
érzem, nekem, most csak nekem vagy szép.
Parfűmöd, rúzsod, kedves mosolyod,
nekem, egyedül értem hordozod.

Nőiességed mirha harmata,
mámorító áldozat illata.
Gyötrelmes, szívet szorító érzet,
ziháló vágy, fájdalom és végzet.

Csodás, érzéki lázító óda,
megérint kebled barna bimbója.
Forogni kezd a nagyvilág velem,
nyakad csókjaim tüzébe vetem.

Már ereimben fut illatod tova,
sejtjeimnek te lettél himnusza.

Kábult, reszkető, dicső értelem,
mond: Honnan, honnan a szerelem?
Soha, soha ne múljon el!