A Király és a Csillag arkánum kapcsolata
A Király ábrázolása nem kíván komolyabb magyarázatot, hiszen egyértelmű, hogy jelentésében a hatalmat, az erőt, a törvényességet, a döntésképességet, az uralkodást szimbolizálja, és magasabb értelemben az univerzális törvényeket és a bölcsesség használatát. Ezt fejezi ki a jogar és az országalma. Ezzel ellentétben a Csillag arkánum hagyományos ábrázolásán egy mezítelen fiatal nő vizet önt a folyóba, miközben felette ragyognak a csillagok. Miért mezítelen, és mit fejez ki a mezítelensége? A fiatal nő mezítelensége a tisztaság, az ártatlanság, a szűziesség ősi szimbóluma, mely az erőtlenségre, a gyengeségre, az önátadásra utal a szó pozitív értelmében.
Azzal, hogy kancsójából vizét a folyóba és a földre önti, mintha csak azt mondaná, hogy érzéseit, gondjait és vágyait Isten megítélésére bízza,
hiszen rajta kívül nincs senki számára, akihez segítségül fordulhatna. A háttérben ragyogó csillag, mint egy angyal, aki mindezt látja és segítségére siet.
(Itt talán eszünkbe juthat a kabbala egy mondata, hogy "Isten számolja a nők könnyeit." Ennél az arkánumnál viszont nem pont erről van szó. Itt inkább a női energiák tisztasága, illetve vágyai szeretenének kiteljesedni, amit gyakran a férfias energia elnyom, vagy nem értékel kellően.)
Itt jegyzem meg, hogy az angyalok igen gyakran, mint csillagok vannak megemlítve a Bibliában, ami szintén nem véletlen, de ezt itt most nem fogom részletezni.
(Bírák 5:20; Máté 2:2, Jelenések 22:16, Jób 38:7, 4.Mózes 24:17; Jelenések 6:13, Máté 24:29, Jelenések 12:4,7,9; Jelenések 1:16;)
A "Csillag" arkánum negatív értelemben jelentheti a legtisztább érzelmek, a szerelem, erőinek kihasználását céljaink eléréséhez is, ami valójában a paráznaság fogalmával azonos.
Más esetben lehet a szépség, a gyengédség és érzelmi erőkkel történő visszaélés, valamilyen cél elérésében.
A tarot szimbolikája megint egyértelmű, hiszen a hatalom, az erő, a törvényesség az egyik oldalon, és a másikon, az ártatlanság, a gyengeség, a tisztaság és az isteni gondviselés jelenik meg. A krisztusi tanításból tudjuk, hogy a törvénynek nincs hatalma azokon, akik tiszták és ártatlanok, mert a törvényre a bűnösöknek van elsősorban szükségük.
A Király és a Csillag arkánum ellentéte, valójában gyönyörű egységet képez, hiszen a jó király egyik legszebb feladata, a tiszták, az erőtlenek, a kiszolgáltatottak, az ártatlanok és hűségesek felkarolásában, és az irántuk kimutatott nagylelkűségben és szeretetben mutatkozik meg.
Az itt látható ábrázolás Franz Bardon negyedik arkánuma, melyről semmilyen pontos leírás nem maradt meg. Későbbiekben még bővebben fogunk foglalkozni ezzel az ábrázolással (itt), mely az itt leírtakkal nagyon szoros kapcsolatban áll.