A keresztény értékrend alkalmazásáról

Kit nevezhetünk felebarátunknak?

A legtöbb hívő erre a kérdésre azt mondaná, hogy minden embertársa a felebarátja is, pedig ez nem teljesen igaz.
Ez egy igen gyakori tévedés, mely igen sok problémát tud okozni, amikor a reális életben próbáljuk alkalmazni a keresztény értékrendet. Amikor egy törvénytudó rákérdezett, hogy kit is tekintsen „felebarátjának", Jézus a következő példázatot mondta el: Egy utazót megtámadnak, megsebesítenek, kirabolnak és otthagynak az út szélén. Később egy pap és egy levita halad el mellette, de egyik sem áll meg segíteni; végül egy szamaritánus áll meg, és segít rajta. Amikor végül Jézus megkérdezi, hogy a három ember közül ki volt az utazó felebarátja, a törvénytudó kénytelen elismerni, hogy a rajta segítő embert kell annak tekinteni (Lukács 10:25–37).

Ebből a példázatból viszont az is következik, hogy azok, akik nem segítettek a bajban, nem tekinthetők az utazó felebarátjának. Tehát nem mondhatjuk bizonyossággal, hogy mindenki automatikusan a felebarátunk volna. A felebarát fogalma így nem függ sem vallástól, sem népcsoporttól, hanem a tisztelet, az emberség és a szeretet gyakorlásától velünk szemben. Ez így teljesen összhangban van az aranyszabállyal: "Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen kell tennetek velük" (Máté 7:12).

A keresztény értékrend helytelen alkalmazása

A valódi hitnek és alázatnak nem szabadna mutogatás tárgyává válnia. Ez viszont inkább az, mindenki előtt, mint ahogy a farizeusok imádkoztak a főtéren Jézus idejében, hogy mindenki lássa őket. Jézus meg is mondta, hogy mit gondol erről - elég elolvasni - ezt a pápának is kéne tudnia. Akiknek lábat csókol, valószinűleg most látja őket először. Ilyet Jézus soha nem csinált, nem is tanított és nem is helyeselt volna. Jézus egyetlen alkalommal mosta meg tanítványai lábait (amire jó oka volt), tehát nem ismeretleneknek, és nem a főtéren, hanem csukott ajtóknál.
Úgy tűnik, valamit nagyon nem gondoltak át, lásd még A Korán ihletettsége és veszélye. Nem is tudom elképzelni, hogyan értelmezi a Vatikán a bibliai figyelmeztetést a hamis prófétákkal kapcsolatban: "Ha valaki elmegy hozzátok, és a tanítása nincs összhangban Krisztus tanításával, ne fogadjátok az otthonotokban, és ne is köszönjetek neki!" (2. János 1:9,10), hiszen az iszlám tanítása egyáltalán nincs összhangban Krisztus tanításával. Sőt mi több, ellentétes vele. (Aki ezt nem látja, az vagy nem ismeri Krisztus tanítását, vagy nem olvasta kellő alapossággal a Koránt.)
A pápa azt mondja fogadjuk be őket, de János apostol arra figyelmeztet, hogy ne fogadjuk be őket.

Természetesen akad helyes, jó példa is:

Márfi Gyula magyar érsek: "Attól, hogy szeretjük a farkasokat, hiszen ők is Isten teremtményei, még nem engedjük be őket a bárányok közé."

Kérem, senki ne értsen félre. Nem a menekültek ügyében foglaltam itt állást. Csupán a keresztény értékrend helyes és helytelen alkalmazásáról írtam. (Az egyértelmű, hogy a menekülteknek valahogy segíteni kell, de ezt hazájukban kéne megtenni, vagy a környező államokban.)
Nyugat Európa népei kolonizálták Afrika népeit és ezt általában erőszakosan tették, ezért a mostani afrikai menekültek áradata felfogható a karma igazságos visszahatásának is.

2016, Párkány, Štúrovo

A keresztényüldözés térképe 2018