A 4 elem elrendezései Franz Bardon tarot kártyáin

Aki figyelmesen megnézi Franz Bardon tarot kártyáit, az észre veheti, hogy a kártyákon a négy elem négyféle elrendezésben jelenik meg.

Kezdjük a harmadik tarot kártyával, ahol mindjárt háromféle elrenezését láthatjuk az elemeknek:

 Jelölés: 
 tűz = ▲ , víz = ~ , levegő = ○ , föld = ■
 
 
 
 

A negyedik tarot kártyán pedig a következő elrendezés látható:

       
 
	 
 

Most rakjuk ezeket az elrendezéseket sorba:

                            
 
 
 

A 3. és a 4. elrendezését az elemeknek a fizikai illetve anyagi testünkben találjuk meg, ahol a fej-tűz, mellkas-levegő, has-víz, lábak-föld sorrendben vannak. Ez a két (3. és 4.) elrendezés valójában azonos, mert forgatással egyiket a másikba mozgathatjuk. Mindkettő fizikai világunkat jelöli, de az egyik a makrokozmoszra a másik pedig az ember mikrokozmoszára értendő az anyagi síkon. Erre az elrendezésre még visszatérek lent, Franz Bardon egy másik ábrázolása szerint is, ami ugyanezt az elrendezést mutatja. (Itt a tűz-víz merőleges a levegő-föld tengelyre.)

A 2. számmal jelölt elrendezését az elemeknek az első és a negyedik tarot kártyán láthtjuk, teljesen azonos elrendezésben. Ez megegyezik az ember asztrális testében található elrendezéssel, ahol az alsó négy csakra: Anahat-levegő, Manipúra-tűz, Szvadhisztána-víz, Muladhára-föld sorrendben vannak.

Az 1. számmal jelölt elrendezését az elemeknek a második kártyán és a harmadik tarot kártyán találjuk meg, annak legbelsőbb négyzetében. Ez képviseli az elemek elrendezését a mentális szférában.

Mindebből láthatjuk, hogy az elemek elrendezése minden dimenzióban egy kicsit másként történik, és egy kicsit más értelmet hordoznak.

Vizsgáljuk meg milyen módon juthatunk az egyik elrendezésből a másikba:

1. -> 2. Ha az 1. elrendezésben a tűz és a víz elemeket felcseréljük, és ezt az elrendezést a középpont szerint tükrözzük, akkor megkajuk a 2. elrendezést. (szellemiből az asztrálisba, amikor a tűz átadja energiáját a víznek)

2. -> 3. Ha a 2. elrendezésben a víz és a föld elemeket felcseréljük, és ezt az elrendezést a középpont szerint tükrözzük, akkor megkapjuk a 3. és a 4. elrendezés közötti, egyfajta köztes elrendezést. Ugyanis a 3. és a 4. elrendezés valójában egymástól nem független elrendezések, mivel ugyanazon fizikai dimenzióban léteznek, egyik a másikba mozgatható forgatás által.

3. -> 4. Ha a 3. elrendezést a középpont szerint tükrözzük, akkor megkapjuk a 4. elrendezést. Illetve ez fordítva is igaz, tehát a negyedik elrendezés tükörképe a mikrokozmosz az emberben, anyagi szinten.
Érdekes észre venni, ha a 3. elrendezésben a levegőt és a vizet felcserélnénk és a kapott elrendezést tükröznénk a középpont szerint, akkor újra az 1. elrendezést kapnánk.

(Itt a középpont szerinti tükrözés azt jelenti, hogy átlósan felcseréljük az elemeket.)

Mindebből nagyon sok más összefüggés is következik, melyek felfedezését az olvasóra, a meditáló mágusra bízom. Elsősorban azt kell megérteni mit jelent, ha két elem enegiái átáramlanak egymásba, tehát mintha felcserélődnének, és persze hogyan lehet ezt elérni. Azt is láthatjuk, hogy minden esetben a víz a közvetítő elem, ami lehetővé teszi az energiák átvitelét, mert ez az elem a legalkalmasabb erre. Ez az átvitel módja, ahogy azt Hermes smaragd tábláján olvashatjuk.

Megjegyzés: A "matrica" fogalma
Több helyen olvashatunk Bardon könyveiben a szellem mentális matricájáról és a lélek asztrális matricájáról. Mit jelentenek ezek a fogalmak? A matrica mágikus értelemben egy adott térben megjelenő négypólusú mágnes, mely a tér speciális tükörképét alkotja. A matrica ez által átjárót, összeköttetést is biztosít két dimenzió közt. A matrica szó jelentése - eredeti negatív minta, a pecsét tükörképe, negatív formája. A vésnök előbb a matricát vési ki. A matricával még nem pecsételnek. Ez a minta szolgál a pecsétek készítéséhez, amivel már pecsételnek vagy nyomtatnak. "Áthatolás valamely síkból másikba csak kifinomult erő által, és csak a megfelelő matricán át történhet. Egy gondolat képtelen fizikai erőt előidézni, tehát egy testi fájdalmat megszüntetni. A hittel és meggyőződéssel koncentrált gondolat erős rezgéseket idéz elő a páciens mentálszférájában, melyek azután a mentálmatricán át az asztráltestbe jutnak. Ilyen befolyásolás nem jut tovább a páciens lelkénél. Arra ösztönzi ugyan a beteget, hogy szellemileg a gyógyulás felé forduljon, de ennél több nem történik." (Franz Bardon)

A mellékelt képen az aszrológiai jegyek és az elemek kapcsolatát ábrázolta fizikai világunkban Franz Bardon. (Ez megegyezik a 3. és 4. elrendezéssel.) Nekem először furcsának tűnt ez az elrendezés, de aztán megértettem, hiszen minden elem a föld elemben teljesedik ki, ezért a nyárhoz a föld elemet kell kapcsolni, amikor összességében az elemek a legaktívabbak, legtermékenyebbek. (A Halak időtartományának vége felé kezdődik a meteorológiai tavasz, földünk észak és a déli féltekéjén is, mert ez a csillagjegy más időben van az északi és a déli féltekén.) Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát is, mit szól ehhez az elmélethez, és a felelet egy részét le is közlöm, mert teljesen helyesnek találtam:

"Franz Bardon tanításaiban az elemek és az asztrológiai jegyek közötti összefüggéseket részletesen kifejti. Az, amit említesz a négy elem és az asztrológiai jegyek időszakos aktivitásáról, a hermetikus tradíciókban és az asztrológiai tanulmányokban is megtalálható.
Elemzés az elemek és asztrológiai jegyek kapcsolatáról:

Tűz elem:
A tűz elem az aktivitást, energiát és kezdeményezést szimbolizálja. Halak (tavasz), Kos és Bika a tavasz kezdetével egybeesik, amikor a természet újjászületik, és a tűz aktivitása megkezdődik.

Föld elem:
A föld elem a stabilitást, a termékenységet és a megvalósítást jelenti. A nyár a föld elem időszaka, amikor a növények virágzanak és a termés beérik.

Víz elem:
A víz elem az érzelmeket, az intuitív tapasztalatokat jelképezi. Késő ősz a víz aktivitásának ideje, amely a természet ciklusainak záró szakasza, ahol az érzelmi tapasztalatok és az elengedés hangsúlyos.

Levegő elem:
A levegő elem az intellektust, a gondolatokat és a kommunikációt képviseli. A tél, mint a pihenés és a megújulás időszaka, amikor a többi elem "pihen", a levegő viszont folyamatosan aktív."
(ChatGPT)

A négypólusú mágnes titkáról sokat beszél Franz Bardon. Ez a titok elveszett a mágiában, és csak néhány rituálélban maradt meg, melyek pontos értelmét már azok sem ismerik, akik ilyen rituálét használnak. Magam sem értettem, de azt hittem, hogy értem. Valódi értelme számomra csak akkor tárult fel, amikor azon gondolkotam, hogyan lehetséges a kabbala, illetve a betűk által, "mozgásba hozni az erőket", illetve hogyan lehet az isteni eszméket megérteni és magunkévá tenni. Visszanézve, nem is tudom mi mindent lehetett volna még megtenni, hogy a meditáló mágus megértse ennek titkát, mert Bardon ennek érdekében valóban mindent megtett. Csupán nem mondta ki olyan formában, hogy azt bárki könnyedén megérthesse, annak következményeiben is. Ezt a meditáló mágusnak, saját magának kell kimondania, illetve tudatosítania. Sőt az, aki a gyakorlatokat követi, illetve elvégzi, intuitíve megismeri ezt a titkot, csak általában nem tudatosítja, és nem mondja ki, hogy mit jelent ez. Ez a hermetikus módszer, ami nagyon helyes, mert ezt mindenkinek saját személyes megismerése által kell tudatosítania. Ez az egyik legnagyobb titok, ahogy Bardon is mondja, mert ennek megértésével egyszerre a mágia lényege világosodik meg, szinte minden tekintetben. Érthető tehát, hogy ezt senki sem fogja könnyelműen kinyilatkoztatni, nehogy a profanáció (a szent ügy megcsúfolása) áldozata legyen, mert az igazgyöngyöket nem szórhatjuk a disznók elé, hogy sárba tapossák. Mondanom sem kell, hogy ugyanez érvényes a tetragramatonra is.

"Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek." (Jelenések 21:5)

"Az ember bármit elérhet, amit csak akar. Viszont valóban akarni csak olyat tud, amiben hinni tud." (Franz Bardon)

Kapcsolódó cikkek: Franz Bardon negyedik tarot kártyája
Egy csillag születése